RT Dominion - шаблон joomla Скрипты

lucasvarda

Úgy győzte le 3–0-ra a tavaly még NB I-es ellenfelét a Kisvárda Master Good, mintha a Gyirmót nem is magasabb, hanem alacsonyabb osztályból érkezett volna az NB II szombati rangadójára. A várdaiak hátul masszívak, elöl – elsősorban a szabadrúgásokat követő beívelésekből – veszélyesek voltak, és Délczeg Gergely két valamint Sergiu Adrian Oltean egy fejesgóljával győzték le a kisalföldieket.

– Valóban ritka, amikor egy csapat mind a három gólját fejesből éri el, de nem véletlenül fektetünk akkora hangsúlyt a szabadrúgásokra, és szerencsére vannak olyan játékosaink, akik jól rúgják azokat, és persze olyanok is, akik jól érkeznek a kapu elé – mondta Kondás Elemér, az immár listavezető Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Még így is alakíthattunk volna ki több veszélyt az ilyen helyzetek után, de vagy elcsúszott néhány centivel a labda az érkezők előtt vagy már eleve lesen álltak a középsők, ami bosszantó volt. Magabiztos győzelmet arattunk, mégha az eredmény ellenére meg is kellett küzdeni a három pontért.

A meccset elemző statisztika szerint a várdaiak 24 szabadrúgást harcoltak ki, azok közül nyolc volt kapuközeli, tehát amit rá lehetett lőni vagy be lehetett adni. Ezek kimagasló számok, ahogy a csapat eddigi teljesítménye is: a Kisvárdáé a legtöbb szerzett pont és gól (10-10), így négy fordulót követően a tabella élére állt a csapat, amelyről előzetesen azt lehetett gondolni, hogy meggyengült a nyáron.

– A Mosonmagyaróvár elleni meccset az elején elrontottuk, azóta viszont mindhárom bajnokinkat megnyertük, ráadásul erősnek mondható ellenfelekkel szemben – így Kondás Elemér. – Bármennyire is most jutott fel, de azért a Győr, az Győr, mint ahogy a Zalaegerszeg is komoly hagyományú, ráadásul nagy terveket szövögető csapat. A Gyirmót pedig az élvonalból érkezett, amely két hete kitömte a Zetét. Ahogy korábban is mondtam, minden meccsen győzni szeretnénk, a sikert könnyű megszokni, a vereséget pedig nem kell tervezni, az majd jön magától, általában akkor, amikor nem számí rá az ember. Persze szeretnénk folytatni a jó szereplésünket, nem gondolunk arra, hogy megbotolhatunk, hiszen a győzelmek a csapatot is összekovácsolják.

Ugyan a Zete ellen a hosszabbításban beszállt, de a Gyirmót elleni volt az igazi premierje Brana Ilicsnek, akiről fél óra játék alatt kiderült, hogy remek képességekkel van megáldva.

– Nem véletlenül futballozott legutóbb a görög élvonalban, képzett, remek lövőtechnikájú futballistáról van szó – jellemezte az Arisz Szalonikitől érkezett, két gólpasszal debütáló játékosát a vezetőedző. – A papírjai csak a rajt után érkeztek meg, aztán a győzelmeket követően nem volt okunk belenyúlni a csapatba, de igazolta, hogy a kispadról beszállva is hozzá lehet tenni a csapat játékához, és ez a többiek számára is követendő példa lehet.

Szükség is lesz friss erőkre, hiszen a héten két mérkőzés és hosszú utazás is vár a várdaiakra, akik szerdán Siófokra látogatnak, majd vasárnap a Csákvárt fogadják.

DSC 0057

Kisvárda Master Good - Gyirmót FC Győr 3-0 (1-0)

Kisvárda, néző 1400, v.: Gyarmati II., (Farkas B., Szalai D.)

Gól: Délczeg (1–0) a 20., Sergiu 79.(2-0), Délczeg 85.(3-0) percben

Az első félidőben Délczeg Gergely szerzett vezetést, majd ugyanő a meccs végén is betalált, ugyancsak fejjel. A kettő között is született egy fejesgól, azt a csereként beállt Segiu Adrian Oltean érte el.

A várdaiak ezzel a győzelemmel a tabella élére álltak.

Kisvárda Master Good

Molnár F. Tamás, Vermes K., Fodor Á., Lucas, Izing M., Vári B., Oláh G., Matija M., Zanko H., Délczeg G., Lukács R.,

Csere: Zöldesi I., Horváth Z., Ilic B., Sergiu Adrian O., Bohdan M., Vezhdel I., Hei V.

Edző: Kondás Elemér

Gyirmót FC Győr

Sebők Zs,. Présinger Á., Széles Imre A., Simon A., Stieber A., Szegi V., Jano R., Varga P., Sebestian Zoltán A., Lázár P., Kiss M.

Csere: Rengel P., Szalánszki G., Nagy P., Máté J., Paku R., Kőris K., Németh Zs.

Edző: Molnár Ladislav

Percek, események

20. perc: Szabaddobást követően a hazai csapat jobbról ívelt középre. Délczeg Gergely emelkedett a legmagasabbra és gyönyörű felhő fejessel vette be Sebők Zsolt kapuját. Egy null a Kisvárda javára.

79. perc: Egy szabadrúgást követően Branai Illic ívelt középre. Ezúttal Sergiu Oltean emelkedett a magasba és egy gyönyörű fejesel megszerezte a Kisvárda második találatát.

85. perc: Brana Illic lövését bravúrral hárította Sebők, majd a kipattanó Délczeg Gergely elé pattant aki újra fejjel szerzett gólt. Így beállítva a 3-0-ás kisvárdai győzelmet.

IMG 2572

Kétnapos szakmai továbbképzést szervezett a Várda Labdarúgó Akadémia szerdán és csütörtökön. A továbbképzésre eljöttek kárpát-aljai partnerek, Munkácsról és Ungvárról egyaránt. Jelen volt a Csenger FC-, akikkel reményeink szerint rövidesen együttműködési megállapodás fog létrejönni- utánpótlás szakmai stábja és természetesen a Várda Labdarúgó Akadémia teljes edzői csapata.

A továbbképzés első napján, Tajti József, a Kárpát Medencei Akadémiai Rendszer szakmai Igazgatója és Szijjártó István, koordinátor tartott elméleti előadást, arról a korosztályos képzési módszerről, amelyet Akadémiánk, már a nyári felkészülés kezdetétől alkalmaz. Tajti József előadásában, a kárpát-aljai és a csengeri szakemberekkel ismertette meg. az általa bevezetett, már több Akadémián is használt edzésmódszereket.

Ezt követően, a kisvárdai szakemberek számoltak be a meghívottaknak, az elmúlt két hónap során szerzett, gyakorlati tapasztalataikról.

Csütörtök délelőtt, a bemutató edzések zajlottak a Várkerti center pályán. Először a Czene Csaba vezette, U12 edzését nézte meg, a több, mint 30 szakember. Az edzést követően, Révész Attila Sportigazgató és Tajti József vezetésével, konzultációt tartottak, ahol az edzéssel kapcsolatos tapasztalatok kerültek terítékre. Az U17, Oláh Dávid vezető edző irányításával, igen érdekes anyagú foglalkozást mutatott be. A modern futballban, kiemelten fontos átmenetek oktatása volt az edzés célkitűzése. Természetesen ezt a foglalkozást is részletesen kiértékelték a szakemberek, majd egy közös ebéddel zárult a tartalmasra sikerült két nap programja.

fodorizing

Nemcsak a pályán a játékosok voltak feszültek a zalaegerszegiek a rosszul sikerült rajtja miatt, hanem a lelátón a csapatot elkísérő vezetőik is. Nehezen törődtek bele abba, ami a szoros végeredmény (1–0) ellenére azért átjött, hogy a Kisvárda Master Good a jobb csapat, és ezt Matija Misic remek szabadrúgásgóljával érvényre is juttatta a vasárnapi NB II-es bajnokin.

– Nem abból indultunk ki, hogy milyen eredményt ért el az előző fordulóban a Zalaegerszeg, amely bizonyította is, hogy szervezett, jó csapat – mondta a mérkőzést követően Kondás Elemér, a győzelmével három forduló után hét ponttal a második helyen álló Kisvárda vezetőedzője. – Igazi helyzetet csak mi tudtunk kialakítani ezen a mérkőzésen, sok volt a veszélyes szabadrúgásunk, amelyekből további gólokat érhettünk volna el, viszont a tizenhatos környéki lövések helyett gyakran továbbadtuk a labdát, keresve a még jobb lehetőséget. Végül azonban egy gyönyörű szabadrúgásgól hozta meg a győzelmet. A végéig azt játszottuk, amit kellett, ám mivel a hajrá kezdetéig csak egy gól volt az előnyünk, benne volt a pakliban, hogy mindent egy lapra tesz fel a Zalaegerszeg az egyenlítés érdekében. Nagyon örülünk a győzelemnek, mert fontos három ponthoz jutottunk. A győzelmünk kulcsa az volt, hogy amikor futballozni kellett, akkor futballoztak a srácok, amikor pedig küzdeni, akkor küzdöttek becsülettel.

Amellett, hogy az eddigi meccseken „megszokott” három gól egyre csökkent, most először nem kapott gólt a Várda a bajnokságban, illetve először játszotta végig a meccset mindkét, kötelezően bevetendő fiatal státuszú játékos. Ennek az az üzenete, hogy ők (Hrihorij Zanko és Fodor Ákos) is egyre jobban beépülnek a csapatba?

– Az elején volt egy-két veszélyes szituáció a bal oldalon meglóduló Babati Benjamin révén, illetve a végén becserélték Kertész Tamást, aki gyors játékos, és ráküldték a jobboldali belső védőnkre, Zankóra, de az tényleg fegyvertény, hogy kapott gól nélkül hoztuk le ezt a mérkőzést – beszélt a meccs egyik fő pozitívumáról Kondás Elemér. – A végén volt szabadrúgás utáni fejesből lehetősége a Zetének, meg egy kapu előtti kavarodásból, de olyan akcióból kidolgozott ziccere nem adódott, mint amikor nálunk Oláh Gergő becselezte magát a tizenhatoson belülre, de nem jól passzolta vissza a labdát. Ami a fiatalokat illeti, a korábbi két meccsen Zankót azért kellett lecserélni, mert a végére begörcsölt, mostanra viszont sikerült őt „feltölteni”, így más irányba is tudtunk cserélni.

A várdaiak a hétvégén is hazai pályán játszanak, ezúttal szombaton, az M4 Sport által is közvetített mérkőzésen, a Gyirmót ellen.

Élen a Kisvárda
Jól adják be és jól is érkeznek
Edzői értékelések a Kisvárda - Gyirmót FC mérkőzést követően
Győzött és élre állt a Kisvárda
Szakmai Napok a Várda Labdarúgó Akadémián
Egygólos győzelem
Előbb játszottak, majd küzdöttek
Kisvarda Master Good - ZTE FC 1-0 sajtótájékoztató

Élen a Kisvárda

Jól adják be és jól is érkeznek

Edzői értékelések a Kisvárda - Gyirmót FC mérkőzést követően

Győzött és élre állt a Kisvárda

Szakmai Napok a Várda Labdarúgó Akadémián

Egygólos győzelem

Előbb játszottak, majd küzdöttek

Kisvarda Master Good - ZTE FC 1-0 sajtótájékoztató

kivi

Nagy napra virradt vasárnap Balmazújváros és Kisvárda is, hiszen a két kisváros csapatai egymás között döntöttek arról, hogy történetük során először melyikük jut először fel az élvonalba.

Meg is telt a balmazújvárosi ministadion, ám a vendégszurkolóknak korán útra kellett kelniük, ha be akartak jutni, hiszen a csak a helyszínen volt jegyértékesítés, és kevesebb belépőt (306-ot) bocsátottak rendelkezésre, mint amennyire Várdán igény lett volna. Így aztán nem kevesen már délután kettőtől a stadionnál vártak a pénztár nyitására, és a hat órás meccskezdésre.

A csapat busza kevesebb, mint másfél órával a kezdés előtt gördült be a sporttelepre, Révész Attila szakmai igazgató szándékosan szervezte így a programot, hogy a játékosok ne azzal foglalkozzanak, mekkora is a felhajtás a meccs körül. Arra azért maradt idő, hogy a szakvezető levetítse az öltözőben azt a motivációs filmet, amelyben a játékosok családtagjai üzentek a futballistáknak, és mindez a legnagyobb titokban készült.

A meccsen nem estek egymásnak a csapatok, ahogy azt várni is lehetett. Eleinte a Balmaz dominált, aztán viszont felülkerekedett a Várda, hiszen számára csak a győzelem jelentette a feljutást. Gosztonyi András beadása után Rajczi Péter fejesét védte Szécsi Gergő, a kipattanót a kapuba kotorta a vendégek csatára, de már a fejes előtt lesen volt, így hiába kezdett bele a szurkolókkal együtt gólja megünneplésébe. Cseri Tamás kétszer is próbálkozott messziről, majd Gosztonyi András lőtt 30 méteres szabadrúgásból – Szécsi Gergő üggyel-bajjal rendre hárítani tudott. Az első félidő végén nagy volt a vendégfölény, veszélyes várdai szabadrúgással ért véget zárult a meccs első fele, de gól nélkül.

A szünet utáni első húsz perc a Balmazé volt, abban az értelemben mindenképpen, hogy Fekete Ádám előtt három nagy gólszerzési lehetőség is adódott. A harmadik után jött Erős Gábor, a várdai közönségkedvenc, aki egész tavasszal nem kapott lehetőséget, és ez volt pályafutása vélhetően utolsó 25 perce, amit a pályán tölthetett. Meg is kapta Rajczi Pétertől az addig rajta feszülő karszalagot, a szurkolók pedig a kerítésre feszítettek egy „Köszönjük, Erő!” feliratú molinót.

Már belül voltunk az utolsó negyedórában, de a második félidőben még mindig nem jutott el a hazai kapuhoz a várdai csapat, ekkor egyértelműen a Balmazújváros akarata érvényesült. Horváth Zoltán becserélése azt a célt szolgálta volna, hogy ez változzon, és Erős löbbölése után helyzetbe is került a center, de elsodorták a tizenhatoson belül. Ekkor már nagyon nyomott a Várda, és benne volt a veszély, hogy egy kontrából elszalad a Balmaz. És el is szaladt, Zsiga Ervin pedig gólra váltotta az így adódott helyzetet.

Ezzel el is dőlt a feljutás kérdése (azért maradt fszültség a pályán lévőkben, ez akkor is kiderült, amikor a hosszabbításban egymásnak ugrottak a felek, még a kispadról is a pályára futottak a cserék), ha azt vesszük, hogy a Balmazújváros oda-vissza legyőzte a Kisvárdát, akkor a hajdúságiak megérdemelték az élvonalba jutást. Most is bebizonyosodott, Feczkó Tamás legénysége képes az olyan meccseket megnyerni, amelyek a játék képe alapján nem feltétlenül neki állnak. A Kisvárda az első félidőben nyerhette volna meg a meccset, ezt elszalasztotta, így nem a Várda lett a magyar futball történetének 107. újonca. A bronzérmet viszont megszerezte a csapat, és a maga módján ez is sporttörténelem. Csak nem akkora, amekkorát a Balmazújváros írt…

A lefújás után olyat láthattunk a pályán, mint egy nappal korábban a Bajnokok Ligája-döntőben. A győztes ünnepelt, a vesztes a kezdőkörben szomorkodott, majd a kisvárdai csapat és a stáb odavonult a szurkolók elé, és megköszönte azt egész éves biztatást. Emlékezetes, élményekben gazdag esztendő volt, az egyszer biztos!

NB II: 38. forduló
Balmazújváros–Kisvárda Master Good 1–0 (0–0)
Balmazújváros, 2435 néző, v.: Pintér Cs. (Becséri, Vígh-Tarsonyi).
Balmazújváros: Szécsi G. – Bokros, Rus, Tamás L., Virág A. – Kovács Á. (Vólent, 88.), Sigér, Vajda S., Bódis – Zsiga E. (Heffler N., 86.), Fekete Á. (Belényesi, 77.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Kisvárda: Ivancsics A. – Talabér, Fodor F., Vermes, Vári B. – Horváth A. (Fodor A., 73.), Lucas – Gosztonyi, Oláh G. (Erős G., 66.), Cseri T. (Horváth Z., 79.) – Rajczi. Szakmai igazgató: Révész Attila.

Gól: Zsiga E. (1–0) a 83. percben

Percek, események
83. perc: Kovács Ádám jobboldali beadása után a labda átkerült a túloldalra, ahol Zsiga Ervin lekezelte, majd 12 méterről jobbal a kapu bal oldalába lőtte, 1–0.

Mesterszemmel
Révész Attila: – Gratulálok a Balmazújváros sikeréhez. Elsőként Feczkó Tamásnak, aki megyénkből származik, második körben a hazai csapatnak. A Balmazújváros kész van az NB I-re. Az első félidő a terveinknek megfelelően alakult, a másodikban a Balmazújváros kerekedett felül. A gól előtt is voltak helyzeteik a hazaiaknak. Az újvárosiak nagyon akarták a sikert, és egy kontratámadásból lőtt góllal meg is nyerték a meccset.

Feczkó Tamás: – Az első félidőben feszültek voltunk, nem azt játszottuk, amit szerettünk volna. A második félidőben több gólt is rúghattuk volna. A második legjobb csapat jutott fel az NB I-be. A Kisvárdát oda-vissza vertük, a jelenlegi sikert megalapoztuk a múlt heti győzelemmel. Megérdemelten nyertük a mai meccset, a jobb csapat diadalmaskodott.

fodo 1 e1480335538510

A kisvárdai együttes középpályását Fodor Andrást kértük fel az NB II-es záró forduló mérkőzéseinek elemzésére.

Budaörs - Puskás Akadémia:

A vendégcsapatnak már nincs tétje a meccsnek, de szerintem szeretnének szépen búcsúzni a másodosztálytól és a szurkolóiktól. A tippem 2-es.

Cegléd-Sopron:

A Cegléd a bennmaradásért küzd, a Sopron már a középmezőnyben végez, így egy nem túl izgalmas meccsen döntetlent várok. A tippem X.

Dorog - SZEOL:

A Dorog jó tavaszi szezont produkált, így a már kiesett SZEOL ellen biztosan otthon tartja a három pontot. A tippem 1-es. Mosonmagyaróvár - Vác: Két olyan csapat, amelynek már nem számit a pontok elosztása. A tippem X.

Nyíregyháza - Cigánd:

A Nyíregyháza a bajnokság felénél még a feljutást tűzte ki célul, ez végül nem sikerült. Jó csapatnak tartom, és szép búcsút akarnak venni a mellettük még kitartó szurkolóktól, a már kiesett Cigánd ellen. A tippem 1-es.

Siófok - Csákvár:

Siófoknak édes mindegy, a Csákvárnak még meleg lehet, ha nem nyer, ezért vendég győzelmet várok. A tippem 2-es.

Soroksár - Szolnok:

Jó csapat a Sori, de én most ha Csillus Tomi barátom nem haragszik meg, akkor a Szolnoknak szurkolok. A tippem 2-es.

Szeged 2011 - Békéscsaba:

Két olyan csapat, amely a védekezésre koncentrál. Szerintem igazságos döntetlen lesz a vége. A tippem X.

Zalaegerszeg - Kozármisleny:

A ZTE se lejjebb se feljebb nem kerül a tabellán, a Kozármislenynek az életben maradás a tét. Grumicsék behúzzák. A tippem 2-es.

Balmazújváros - Kisvárda:

Úgy érzem készen állunk. Nagyon várja már mindenki ezt a meccset. Mindent megteszünk a három pont megszerzéséért. Szeretnénk a minket elkísérő szurkolókkal együtt ünnepelni. A tippem 2-es.

 

15178290 105924433228435 5519845956048000667 n

Vasárnap ki - ki mérkőzést játszik a labdarúgó NB II második helyéért a Balmazújváros és a Kisvárda. A tét óriási, hiszen történelmi pillanat lehet mindkét gárda számára az első osztályba való kerülés. Tudja ezt Erős Gábor is, aki nyolc évvel korábban hasonló helyzetben ünnepelhetett bajnoki címet.

Óriási lehetőség előtt áll csapatunk. Hogy érzed, melyik gárda az esélyesebb?

Természetesen a saját csapatunkat tartom esélyesebbnek, még akkor is, ha nekünk mindenféleképpen a győzelem kell a feljutáshoz. Nem feltétlenül előny az, hogy a Balmazújvárosnak elég lenne az egy pont. Lehet, hogy ez lesz a legnagyobb problémájuk, hiszen nehéz lesz váltani, ha arra készülnek, hogy egy kicsit visszább állnak, ezáltal területet adva nekünk, és utána esetleg kontrákból szeretnének megverni minket. Ha sikerül az elején megszereznünk a vezetést, amit nagyon szeretnénk, akkor utána nagyon nehéz lesz nekik. A kérdésre egyszerű a válaszom a mi együttesünket tartom esélyesebbnek.

Milyen állapotban van a csapat?

Tökéletes. Nagyon várjuk a meccset. Mindenki top formában van fizikálisan és pszichésen is, annak ellenére, hogy ez a szezon utolsó mérkőzése. Van néhány játékosunk, aki fáradtabb lenne normál esetben, de egy ilyen mérkőzésen nem létezik olyan, hogy fáradtság.

A pályafutásod során mikor voltál utoljára ilyen nagy lehetőség előtt?

Szinte napra pontosan nyolc éve. Görögországban a csapatommal egy ilyen mérkőzésre készültünk. Ott annyi volt a különbség, hogy elég lehetett volna a döntetlen, a többi mérkőzés függvényében. Tehát ahhoz, hogy biztos feljutók legyünk nyernünk kellett, és a 81. percben szerzett találattal sikerült diadalmaskodnunk. A klub történetében először feljutottunk az első osztályba. 

Az elmúlt félévben a kispad mellől segítetted a csapatod. Ennek hasznát veszed ezekben a napokban?

Természetesen, de ugye megmaradt a srácokkal a korábbi kapcsolatom. Talán még ők is úgy tekintenek rám, mint játékostársukra, nem mint inkább edzőjükre. Egy picikét másabb volt a feladatom, de mindenféleképpen a hasznomra vált ez a fél év. Ettől függetlenül a foci az nagyon hiányzott.

Legutóbb az ősszel kaptál lehetőséget, mi a helyzet a sorsdöntő mérkőzés előtt?

Erre nehéz lesz válaszolnom. Szeretnék pályára kerülni, és a csapatnak segíteni, de ez majd ott fog eldőlni, hogy alakul az eredmény. A mesteren múlik, hogy szavaz e nekem bizalmat vagy nem.

Legyen bármi is az eredmény. Jövőre találkozhatunk még veled Kisvárdán?

Bízom benne. A megegyezés már régen megtörtént közöttünk. Ettől függetlenül a mai napig nem írtam alá a szerződést. Ha minden rendben lesz, akkor maradni fogok.

igazol window

kvfctv

HETI PROGRAM

Nincsenek események

utanpo

mufuvespalya