RT Dominion - шаблон joomla Скрипты

1486988503 4kep

A tavaszi rajt előtti szurkolói ankétot 2018. február 23-án, pénteken 16.30-kor tartja meg a Kisvárda Master Good. A helyszín a szokásos, vagyis a Bessenyei-gimnázium díszaulája lesz, ahol a szurkolók megismerkedhetnek az új játékosokkal és a tavaszi tervekkel.

Az ankétról kényelmesen át lehet majd érni a női kézilabdázók 18 órakor kezdődő Alba Fehérvár elleni bajnoki mérkőzésére.

vardafociszefiszuli

Csapatunk játékosa, Oláh Gergő február 18-án, vasárnap ünnepli 29. születésnapját. A középpályás a Lokomotíva Kosice elleni edzőmeccsen jó játékkal és kiharcolt tizenegyessel tette emlékezetessé a jeles alkalmat.
Isten éltessen sokáig, Szefi!


IMG 20180218 144043

A téli felkészülés utolsó, egyben első hazai edzőmeccsét játszotta csapatunk. Végül füves pályán, holott a vasárnap reggeli havazás miatt úgy tűnt, hogy műfűre viszik a szlovák Lokomotíva Kosice elleni mérkőzést.

A meccset 1–0-ra nyertük meg, a gólt a 13. percben Vári Barnabás szerezte az Oláh Gergő által kiharcolt tizenegyesből. A második félidőben Marek Strestík beadásából Lukács Rajmond is betalált, de les miatt nem adták meg a gólt.

„Kíváncsi voltam még arra, hogy egy-egy játékos hogyan teljesít bizonyos posztokon, és azt hiszem, néhány kérdőjel kiegyenesedett. Hasznos edzőmeccset játszottunk, szívós ellenféllel szemben. A jövő héten felvesszük a bajnoki ritmust, és a heti edzésmunka is beleszólhat majd a Zalaegerszeg ellen pályára lépő csapat összetételébe.”

Csapatunk február 25-én, 17 órakor kezdi meg a tavaszi szezont a ZTE otthonában.


Kisvárda Master Good–Lokomotíva Kosice (szlovák) 1–0 (1–0)

Kisvárda: Zöldesi (Cserepko) – Vári B. (Rjasko), Izing (Zanko), Papucsek (Kovácsréti) – Lucas (Délczeg) – Melnik (Hej), Oláh G. (Strestík), Misic (Oltean), Protics (Heffler N.) – Ilcs (Horváth Z.), Gosztonyi (Lukács R.)




cba FIGYELEM web

Tisztelt Szurkolóink!

A kedvezőtlen időjárási körülményeket figyelembe véve a szakmai stáb mérlegelte a helyzetet és a szlovákiai Lokomotíva Kosicé elleni mérkőzésünk a művüfes pályán kerül megrendezésre. Az összecsapást szurkolóink akadálymentesen megtekinthetik.

Kezdés: 13:00

received 1650954681635121

Krisztusi korba lépett csapatunk támadója, Brana Ilics, aki pénteken ünnepli 33. születésnapját. A magyar felmenőkkel rendelkező szerbiai csatárunknak boldog születésnapot, valamint a tavaszra sok-sok győzelmet és gólt kívánunk!

брана! Срећан рођендан!

FB IMG 1518783182947
 
Eldőlt, hogy vasárnap 13 órától a várkerti füves edzőpályán fogadja a tavaszi rajtra készülő csapatunk a szlovákiai Lokomotíva Kosicét. Ugyanakkor a rajt előtti utolsó edzőmeccs zárt kapus lesz, mivel a stadion építése miatt a nézők számára balesetveszélyes lenne a belépés.

dla kisvarda 720 1

A Várda LA U12-es csapata Örökösföldön a Bozsik Akadémia csapata ellen játszotta második szabadtéri edzőmeccsét, a bajnoki kiírásnak megfelelő 2x35 perces mérkőzést 8–0-ra nyerte meg csapatunk.


Czene Csaba edző: – Két részre osztottuk a csapatot, de mivel két ember hiányzott, így néhány gyerek több időt töltött a pályán. Hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, irányítottuk a játékot, de az első gól nehezen született meg. A gól után azonban felszabadultabban játszottunk, és a megfelelő agresszivitás, és futómennyiség mellett, a játékunk gyorsasága is szemmel látható volt. Kis hiányérzetünk csak a miatt lehet, hogy a rengeteg helyzetből lőhettünk volna több gólt is. A következő hetekben erős ellenfelek ellen fogunk játszani, és meg kell próbálni ezt a színvonalat tartani!

Nyíregyháza Spartacus BJLA–Várda LA 0–8 (0–4)
VLA, 1. félidő: Révész - Béres, Tenkacs, Kovács K - Racskó, Babjak - Kozik, Dócs, Ésik. 2. félidő: Racskó - Juhász, Rózsa, Kramarics - Gégény, Kőrizs - Babjak, Kereszti, Ésik
Gól: Kereszti 2, Babjak 2, Kozik, Dócs, Racskó, Tenkacs

Az U13-asok ugyancsak Nyíregyházán játszottak, ők 2–2-es döntetlent értek el.
Virágh István edző: – A fiúk előtt kemény hónapok állnak, hogy nyárig minél jobban felkészüljenek az egész pályás futballra. Ehhez kitartásra és sok munkára lesz szükség. Jó felmérő volt ez a mérkőzés, hogy lássuk miben kell fejlesztenünk őket. Fontos feladat lesz a technikai, taktikai, fizikai munka.

Nyíregyháza Spartacus BJLA–Várda LA 2–2 (0–2)
VLA: Jóbi - Pap, Medve (Szél), Ténai, Gáncsos (Torma) – Kovács, Vojtko (Lakatos), Tyrkus (Gyüre) – Grunda (Farkas), Puporka (Szilágyi ), Bíró.

Gól: Puporka 2








unnamed


Az óvodai program keretén belül a Várda Labdarúgó Akadémia szakemberei a nyírkarászi óvodában ismertették meg játékos feladatokon keresztül a gyerekekkel a labdarúgás alapjait.

A program a következő hetekben az ajaki illetve a kisvárdai Tompos úti óvodákban folytatódik.


Pénteken lesz a szurkolói ankét
Vasárnapi születésnaposunk: Oláh Gergő
Rajt előtti győzelem
Megtekinthető a Lokomotíva Kosicé elleni mérkőzés
Mai születésnaposunk: Brana Ilics
Zártkapus lesz az edzőmeccs
U12-es és U13-as edzőmeccsek
Nyírkarászban járt az Akadémia

Pénteken lesz a szurkolói ankét

Vasárnapi születésnaposunk: Oláh Gergő

Rajt előtti győzelem

Megtekinthető a Lokomotíva Kosicé elleni mérkőzés

Mai születésnaposunk: Brana Ilics

Zártkapus lesz az edzőmeccs

U12-es és U13-as edzőmeccsek

Nyírkarászban járt az Akadémia

vardahonlapbrana

Saját bevallása szerint a mostani legalább a kilencedik alkalom, amikor Törökországban edzőtáborozik. Volt egy tél, amikor három csapattal is megjárta Antalyát és Beleket, de a körülményeket tekintve a mostani az egyik legjobb edzőtábor, amelyen részt vesz a rutinos, egyszeres szerb válogatott csatárunk, Brana Ilics. Vele ismerkedhetnek most meg kicsit közelebbről.

– Igazán ritka keresztnévvel rendelkezel. Szerbiában is így gondolják?
– Különös név az enyém, hiszen nők és férfiak is kaphatják Szerbiában, inkább a női gazdája a több – felelte Brana Ilics. – Edzőnk, Kondás Elemér Barnának szólít azok után, hogy a budadoki meccsen helyi televízió szpíkere végig Ilics Barnaként emlegetett. Vagyunk egy páran a csapatban Barnák, Vári, Papucsek, aztán Lukács Rajmond harmadik neve is az, Gosztonyi Andrásnak pedig a fiát hívják úgy. Egyébként az a budafoki meccs arról is emlékezetes, hogy akkor szereztem az első kisvárdai gólomat.

– Vissza tudsz gondolni arra, hogy mi volt az első reakciód, amikor meghallottad, hogy egy magyar másodosztályú csapat, a Kisvárda érdeklődik irántad?
– Ez ugye tavaly nyáron történt. A menedzserem hívott fel, hogy van egy feltörekvő magyar másodosztályú klub, a Kisvárda, amely engem akar. Őszintén mondom, nem sok mindent tudtam a csapatról, ezért elkezdtem informálódni. Mindenki csak jókat mondott róla, beszéltem jó barátaimmal, a Diósgyőrben játszó Dejan Karannal, a Balmazújváros korábban Újpesten is megfordult futballistájával, Nemanja Andriccsal és a korábban Kisvárdán játszó Miroszlav Grumiccsal is. Mindannyian csak szépeket szóltak a csapatról, úgyhogy nem sokáig gondolkodtam.

– Mesélj a pályafutásod eddigi állomásaidról!
– Hatévesen a falumban kezdtem el futballozni, apukám volt az első edzőm. Ott nevelkedtem hat éven át, aztán tizenkét esztendősen az FK Zemun akadémiájára kerültem. Tizennyolc évesen mutatkoztam be a felnőttcsapatban, amelynek három és fél évig voltam a tagja. Aztán a Radhoz igazoltam, ahol csapattársak voltunk a télen hozzánk igazolt Rados Proticcsal. Az első másfél évben a másodosztályban szerepeltünk, aztán feljutottunk az első ligába, Úgyhogy most is hasonló a helyzet, Radossal együtt juthatunk fel az élvonalba… Aztán másfél évig a Partizan Beograd futballistája voltam, két bajnoki címet és egy kupát nyertünk ezidő alatt. Szerepeltem a Bajnokok Ligája selejtezőjében és az Európa-liga csoportkörében is. Utóbbiban valamennyi mérkőzésen játszottam az ukrán Sahtor Doneck, a francia Toulouse és a belga Club Brugge ellen. Utána a Vojvodinába, egy nagyon jó csapatba kerültem, ahol a Videoton mostani edzője, Marko Nikolics volt a trénerem, felnőtt szinten az volt az ő első munkája. Kupadöntőt játszottunk a Partizan ellen, amely botrányba fulladt, mert az egyoldalú bíráskodás miatt a nyolcvanegyedik percben levonultunk a pályáról. A szerb futball történetének egyik legnagyobb botránya volt ez. A Vojvodinától kerültem be a válogatottba, a keretnek többször tagja lehettem, de pályára csak egyszer léptem Dél-Korea ellen a 2002-es világbajnoki döntőnek otthont adó stadionban. Aztán elkövettem életem legnagyobb hibáját azzal, hogy három hónapra, egész pontosan két hónapra és húsz napra a kazah Aktobéhoz szerződtem. Utána kezdődött a görög időszakom. Négy évig játszottam Janninában, ahol a klubtörténet legszebb időszakának lehettem részese. Kétszer is bejutottunk az Európa-liga-indulásért rendezett rájátszásba, háromszor lettem az év játékosa a klubnál, egyszer bekerültem a bajnokság álomtizenegyébe, éppen abban az évben, amikor a legtöbb gólpasszt is én adtam az egész ligában. Aztán igazoltam az Arisz Szalonikibe, amely a Partizan mellett karrierem legnagyobb nevű klubja volt. De nem a legjobbkor kerültem oda, rengeteg probléma volt akkor a klub körül, ám így is sok tapasztalattal gazdagodtam. Most pedig itt vagyok.

– Említetted, hogy édesapád volt az első edződ. Őt Kisvárdán is köszönthettük az őszi szezonban. A mai napig ő a legnagyobb szurkolód?
– Abszolút. Amikor Szerbiában játszottam, bárhol is léptem pályára, mindig ott volt. Görögországban is gyakran meglátogatott, és eltöltött ott egy-két hónapot, az ősszel pedig Kisvárdán is ott volt velem egy hónapig, pont akkor, amikor a Nyíregyháza és a Ferencváros ellen is játszottunk.

– Bár a Fradi ellen csak csereként léptél pályára, de az a győzelem a mögöttünk hagyott ősznek a legemlékezetesebb pillanata?
– Egyértelműen. Legyőztük Magyarország leghíresebb csapatát, amely ráadásul a címvédő is volt. Nagyon szép siker volt az a számunkra, és másodosztályú csapatként megmutattuk, hogy mit is tudunk igazán.

– Mit gondolsz, mikor voltál pályafutásod csúcsán?
– Amikor a Partizanban, esetleg amikor a Vojvodinában játszottam. A Partizanban fél éven át talán én voltam a legjobb játékos, illetve Szerbiában a fiatal futballisták egyik legjobbika. A válogatottba pedig a Vojvodinából kerültem be. De jól sikerült Görögországban a 2015-2016-os szezonom is.

– Említetted, hogy a gólpasszok tekintetében egyszer a legjobb voltál Görögországban. Ugye emlékszel rá, hogy ilyen szempontból a Kisvárdában is volt az ősszel egy kiemelkedő mérkőzésed?
– Hát hogyne! A Békéscsaba ellen 3–2-re megnyert hazai mérkőzésen mindhárom gólpasszt én adtam. A gólszerzésnél a mi szakmánkban nincs szebb dolog, de én is azt szeretem, ha a társamat kell helyzetbe hoznom. Ilyen fél szezonom még nem volt, hogy ennyire sok, összesen tizenegy vagy tizenkét gólpasszt adtam volna. Emellett három gólt sikerült szereznem.

– Hogyan látod a Kisvárda helyzetét a bajnokságban. Milyennek ítéled meg a magyar második vonalat?
– Már az első benyomásaim nagyon kedvezőek voltak, komolyan mondom, hogy olyan infrastrukturális lehetőségekkel egyik klubom sem rendelkezett még, mint a mostani. Sőt, nyugodtan idevehetem a görög élklubokat is, amelyek abban az időben még nem fordítottak annyit a háttér biztosítására, mint most a Kisvárda. Ez nagyon jó nekünk, mert csak a futballra kell koncentrálnunk. Ami a magyar másodosztályt illeti, jónak ítélem meg a színvonalát, a csapatok a játékra helyezik a hangsúlyt, nem pedig a küzdelemre, mint Szerbiában vagy Görögországban. Minden meccs nehéz. Nagyon szépek a létesítmények, sok új stadion épül, úgyhogy a tapasztalataim kedvezőek.

– Nem titok, hogy Törökországban az edzések után különmunkát végzel a konditeremben, erősítesz, stabilizációs gyakorlatokat végzel, és olyanra vagy képes, mint kevesen: a fitneszlabdára felállva súlyzózol. Mindig is fejlesztetted magad az edzések utáni pluszmunkával?
– A felkészülési időszakban, amikor nincs meccs, azokon a napokon mindig meglátogatom a konditermet, versenyidőszakban pedig heti kétszer-háromszor. A Diósgyőr jelenlegi erőnléti edzője, Srdjan Zirojevics verte belém ezt a szellemiséget, amikor fiatal voltam. Aztán a Janninánál együtt dolgozhattam Görögország legjobb erőnléti edzőjével is. Általuk megváltozott a véleményem a konditermi munkáról, az egész testemről

– Netán már az NB I-re gyűjtőd az erőd? Maholnap harminchárom éves leszel, érzed magadban az erőt, hogy még az élvonalban futballozzál?
– Igen, azért jöttem ide, hogy az NB I-be jutáshoz segítsem a csapatot, a szerződésemet is ennek megfelelően kötöttem. A fő motivációt az jelenti számomra, hogy feljussunk, és azzal klubtörténelmet írjunk, hiszen a Kisvárda még sosem szerepelt az élvonalban. Ki szeretném magam próbálni a magyar élvonalban, és keményen is dolgozunk ezért.

igazol window

kvfctv

2018 február 25, vasárnap 00:00
 
ZTE - Kisvárda Master Good
Teljes porgram

HETI PROGRAM

Nincsenek események

utanpo

mufuvespalya