RT Dominion - шаблон joomla Скрипты

dla kisvarda 720 1

A Várda Labdarúgó Akadémia, fennállásának első évében, már is egy rangos nemzetközi gyermeklabdarúgó torna rendezője lehet. Egyesületünk Sportigazgatója Révész Attila és a Kárpát-medencei Labdarúgó Akadémiák szakmai vezetője Tajti József közös ötlete és a megvalósulás között, nagyon rövid idő telt el. Ma már teljes a mezőny, melyet igen rangos határon túli és magyarországi akadémiák alkotnak.

A torna résztvevői:

Eszék (Horvátország), Bácskatopolya (Szerbia), Csíkszereda, Székelyudvarhely (Románia), Dunaszerdahely (Szlovákia), Munkács (Ukrajna), FTC, Kisvárda
Korosztály: U10 (2008 január 1 után születettek)

A rendezvénnyel, nem titkolt szándékunk, hogy hagyományt teremtsünk. Igyekszünk valamennyi korosztály számára hasonló találkozót létrehozni, azzal a nem titkolt céllal, hogy gyerekeink megismerjék egymást, eljussanak egymás akadémiájára, szerte a Kárpát-medencében. Szakmailag sem elenyésző a találkozók megrendezése, hiszen a résztvevő csapatok legtöbbje, egységes képzési filozófiát alkalmaz, így a képzés tapasztalatairól visszajelzést adhatnak a szakemberek, megbeszélhetik annak minden részletét.

A Szervező Bizottság már javában dolgozik, annak érdekében, hogy a Kisvárdára érkező gyerekek, szakemberek, szülők, pozitív élményekkel utazzanak haza.

Helyszín: KISVÁRDA, 2017.NOVEMBER 3-4.​
A torna fővédnöke: Dr. Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter



A mérkőzést honlapunkon teljes egészében megtekintheti.

Kisvárda Master Good - Dorogi FC 2-0 (0-0)

https://www.youtube.com/watch?time_continue=5853&v=d75uM4SGynI

figye

A keddi kupamérkőzéssel kapcsolatos információ, hogy azok a bérletes szurkolók, akik kiváltották állóhelyi jegyeiket, a Dorog elleni bajnoki meccs előtt, közben és után ülőhelyire cserélhetik azokat a B-közép mögötti pavilonokban.

22459462 1493712194082283 561981700473617169 o

Elég sok minden szól már Kisvárdán a keddi, Ferencváros elleni kupamérkőzésről, hiszen gyakorlatilag elfogyott az összes belépőjegy, illetve épül a mobillelátó a várkerti pálya nézőtéri kapacitásának növelésére. Csakhogy az NB II-ben a második helyen álló csapatnak addig még van egy fellépése: a gól nélkül véget ért nyíregyházi megyei rangadó után szombaton (kezdés: 14.30-kor) a Dorog lesz az ellenfél.

– Az öltözőben is elmondtam és most is tudatosítani szeretném, hogy még nem foglalkozunk a Fradi elleni meccsel – jelentette ki Kondás Elemér, a várdaiak vezetőedzője. – Persze, látjuk, hogy nagy a felhajtás, de számunkra a bajnoki szereplés az első, ott kell gyűjtögetnünk a pontokat, úgyhogy most még csak és kizárólag a Dorog elleni meccsre összpontosítunk. A múlt heti meccsről pedig csak annyit, abban akkor annyi volt, sajnos nem tudtunk annyi és olyan nagy helyzeteket kidolgozni, hogy most azt tudjuk mondani, nyerhető mérkőzést engedtünk ki a kezünkből.

A Dorognál edzőváltás történt a nyáron, a Sopronba távozó Németh Szabolcsot Schindler Szabolcs váltotta, akivel döcögősen indult a csapat szezonja, de azóta begyűjtött négy győzelmet. Nem is akármilyeneket, hiszen a Nyíregyháza Spartacus (3–0), az MTK (2–1) és a Zalaegerszeg (3–0) is felkerült a bravúrlistára a Sopronban aratott presztízsgyőzelem (2–1) mellett. A „nagyok” ellen tehát jól megy az egykori bányászváros jelenleg 12. pozícióban álló csapatának, és a helyezése alapján a Kisvárda is ebbe a körbe soroltatik.

– Természetesen szeretnénk elkerülni, hogy bennünket is meg tudjon lepni a Dorog – mondta Kondás Elemér. – Hozzáteszem, nagyon kellemetlen ellenfélről van szó, emlékezhetünk rá, és a közvetlen kollégáik is figyelmzetettek, hogy májusban is nagyon megszenvedett a csapat ellene és erről árulkodnak a mostani eredményei is. Minden pontra szükségünk van, de a nyíregyházi döntetlen akkor értékelődik fel igazán, ha szombaton mellé tudjuk rendelni az újabb hazai győzelmet. Elképzelhető, hogy lesz egy-két változás a csapatban, ezek elsősorban a támadósor összetételét érinthetik.
Ilyen szempontból kellemeset a tréner gondjai, hiszen a keretben több a bevethető csatár, akik többségében bizonyítanak is.

A keddi kupamérkőzéssel kapcsolatos információ, hogy azok a bérletes szurkolók, akik kiváltották állóhelyi jegyeiket, a Dorog elleni bajnoki meccs előtt, közben és után ülőhelyire cserélhetik azokat.


22117756 883308725159637 600383416 o

Várda SE U19 - Kazincbarcika U19 6:0

Összeállítás: Révész - Hatz (Szopkó), Bacsó, Gulyás(Tamás), Papariga(Köblös) - Elek, Khmily, Kolozsi(Rácz) - Bálint(Orgován), Pukish, Franchuk

csere: Nagy Szilárd, Országos Demeter

Gól: Kolozsi, Pukish(2), Hatz, Bálint(2)

Kovács János edző: Az elvárásoknak megfelelően nehezen lendültünk játékba. Sok pontatlanság és taktikai figyelmetlenséget kellett a félidőben korrigálni, ennek köszönhetően a második félidőben a játékunk feljavult és ezt az eredmény is tükrözi.


Várda Labdarúgó Akadémia – Kazincbarcika 9:0

Bodnár – Czene, Révész (Avetisyan), Szikszai, Vasas – Barta (Domokos), Severnyov (Ivancho), Koszta (Kovics) – Lusánszki (Riznychenko), Tóth (Lövei), Gyüre


Gól: Válint (öngól) 11’, Gyüre 25’, 38’, 76’, 80’, 86’, Tóth 34’, Koszta 51’, Kovics 70’

Oláh Dávid edző: egész mérkőzésen fegyelmezetten, jól játszottunk, szép gólokat lőttünk. Több nagyszerű egyéni teljesítmény volt, azok a játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak kiválóan játszottak, ennek külön örülök. Gratulálok a srácoknak!

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/16/17303/8/128158...

VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA U14 - Fehérgyarmat SC U14 23:0 ( 8:0 )

Végső M. ( Császár A. 41' ) - Nyéki K., Khudan Y. ( Papp Y. 48' ), Tintér I., Ari A. ( Medve V. 48' ) - Dolhai D., Kovics I. ( Gritsu S. 41' ), Cservenyák T. ( Tyrkus I. 41' )

- Helesh Y. ( Horvat K. 48' ), Puporka D., Jene G. ( Szabó V. 41' )

Góllövő: Puporka D. 6',8',27',37',44',51',52',55',71'

Helesh Y. 21',32'

Cservenyák T. 22',40'

Szabó V. 45', 48', 54', 68', 75', 77'

öngól 57'

Medve V. 62'

Tyrkus I. 70'

Horvat K. 80'
Virágh István: Sokan gondolhatják nincs sportértéke egy ilyen mérkőzésnek, de azzal érték el a fiúk ezt az eredményt, amit nap mint nap tanítunk Nekik: MINDEN NAP AZÉRT DOLGOZNAK, HOGY LABDARÚGÓK LEHESSENEK. Ma sok szép megoldást láthattunk, de értelemszerűen akadtak hibák is, amiket javítani fogunk. Az edzéseken is ezt a hozzáállást szeretnénk látni!


2017.10.15 (10:00), Várkert U 19 NB II. lány keleti csoport

VÁRDA Labdarúgó Akadémia DVSC DLA 0-5

Összeállítás:
VERES JÚLIA -ZELEI DÓRA, NOVÁK PANNA (JENEI NÓRA), KISS FANNI, KOVÁCS FANNI, FARKAS ÁGOTA, HRINKÓ DÉLIA, HOMOKI MÁRIA (NAGY LAURA BEÁTA), VÁMOS VIKTÓRIA (KŐRIZS BELLA), KOVÁCS BARBARA, BAKSA LILI

Szabó István (vezetőedző):Jobb csapat a debrecen, sokkal előrébb tartanak a játék tekintetében, mint mi. A külömbséget mégis túlzónak tartom egy kicsit, mert úgy gondolom legalább három gólt ajándékoztunk ellenfelünknek. Az viszont nagy kritikája a csapatjátékunknak, hogy két szabadrúgáson kívül, sajnos helyzetecskékig is alíg-alíg jutottunk.

 

 






22549638 1493716837415152 5224810401363123188 n

A csapat ugyan még a szombati, Dorog elleni hazai bajnokira készül, de van annyira kiemelt jelentőségű feladat a Ferencváros elleni jövő keddi kupamérkőzés, hogy az már napok óta feladatokat rójon a kisvárdai vezetőkre.

– A rendőrség kiemelt kockázatú eseményként tekint a mérkőzésre, ezért fokozott biztonsági jelenlétre lehet számítani – mondta az előkészületekről Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója. – A kapukat fél tizenkettőkor nyitjuk, érdemes majd időben érkezni a Várkertbe, már csak azért is, mert a bérletek és a kedvezményes jegyek tulajdonosait azonosítani fogjuk, hiszen azok nem átruházhatóak. Az új eredményjelző-tábla mellé építünk egy mobil lelátót, azon a bérleteseink egy részének fenntartunk majd helyeket.

Úgy hírlik, hatalmas az érdeklődés a mérkőzés iránt. Lehet-e még belépőt vásárolni?

– A múlt szerdán reggel kezdtük el árusítani a jegyeket, és délig az összes ülőhelyi belépő elfogyott – felelte Révész Attila. – Csütörtök délutáni állapot szerint még mintegy kétszázötven állóhelyi belépő vár gazdára. Összesen háromezer belépőt bocsátottunk áruba, ebből négyszázat kaptak a vendégek, akik a saját rendszerükön keresztül értékesítették azokat. A bérletesekkel és a VIP-vendégekkel együtt nagyjából háromezer-nyolcszázan nézhetik majd a mérkőzést a helyszínen.

Nagy nap lesz tehát a keddi Kisvárdán, hiszen az ország legnépszerűbb csapatát, a Magyar Kupa címvédőjét fogadhatják majd. A hangulatot csak fokozhatja, ha a szombati bajnokin három ponttal gazdagodna a Várda.

15083141919304

Mint ismert, a Magyar Kupa hetedik fordulójában, az élvonalban szereplő Ferencváros csapatát fogadja hazai pályán az NBII-es Kisvárda Master Good. A várkerti sportpályán zajló mérkőzés kiemelt besorolású, ráadásul a televíziós közvetítés miatt nem szerdán, hanem egy nappal korábban, október 24-én kedden, 13.30-tól játsszák.

A hazai szektorokba jegyek már korlátozott számban, de még kaphatóak a Művészetek Házában és a Várfürdő jegypénztárában.

A vendégszektorba szóló jegyekhez csak a Ferencváros hivatalos jegyértékesítési rendszerén keresztül lehet hozzájutni, amely mától elérhető.

Egyébként ezen kupameccs miatt módosult a kisvárdaiak hétvégi bajnokija is, miszerint a 14. fordulóban nem vasárnap, hanem 21-én szombaton, 14.30-tól fogadják a Dorog együttesét.

Kárpát-medencei labdarúgó akadémiák találkozója
Edzői értékelések a Kisvárda - Dorog mérkőzést követően
Remek második félidei játékával győzött a Kisvárda
Tisztelt bérletesek!
Nem vágynak a dorogi bravúrlistára
Gólgazdag utánpótlás hétvége
Már csak állóhelyi belépők maradtak
Mostantól kaphatóak a Kisvárda-Ferencváros vendégjegyek

Kárpát-medencei labdarúgó akadémiák találkozója

Edzői értékelések a Kisvárda - Dorog mérkőzést követően

Remek második félidei játékával győzött a Kisvárda

Tisztelt bérletesek!

Nem vágynak a dorogi bravúrlistára

Gólgazdag utánpótlás hétvége

Már csak állóhelyi belépők maradtak

Mostantól kaphatóak a Kisvárda-Ferencváros vendégjegyek

6lswqiEItdBgFU6ls

A Hajdú Online-on megjelent, „Úgy tűnik, nem Balmazújváros lesz a Kisvárda ideiglenes otthona” című cikkükre szeretnénk reagálni a Kisvárda Master Good NB II-es futballcsapatát üzemeltető Várda Labdarúgó Kft. nevében. Kérjük az általunk leírtak szó szerinti közlését.

Megdöbbenve olvastuk a Hajdú Online 2017. május 4-én, 14:15-kor megjelent híradását, miszerint a Várda Labdarúgó Kft. hibájából hiúsult meg a pályabérleti szerződés, amelyet Balmazújváros önkormányzatával, mint az ottani létesítmény tulajdonosával szerettünk volna megkötni.

A Labdarúgó Kft. május 2-án kereste meg e-mailben a balmazújvárosi futballklubot – azok után, hogy előtte természetesen szóban egyeztetett ifjabb Murák Lászlóval, a létesítményügyekért is felelős technikai vezetővel –, rajta keresztül Balmazújváros polgármesterasszonyát is, majd telefonon is történt többszöri egyeztetés. A cikkben valótlanul állítják, hogy semmiféle konkrét lépést nem tettünk a pályabérleti szerződés megszületésére, amit alá tudunk támasztani a szerkesztőséghez eljuttatott szerződéstervezettel is, amit legelső e-mailben történt megkeresésünk alkalmával a balmazújvárosiaknak is elküldtünk.
Tájékoztatásul közöljük a futballszerető közvéleménnyel, hogy a debreceni Nagyerdei Stadionnal megkötött pályabérleti szerződésünk alapján az NB I-es licencünk elfogadásra vár, a balmazújvárosi létesítményére tartalékpályaként lett volna szükségünk, hiszen Debrecent a DVSC-n és rajtunk kívül a Diósgyőri VTK is megjelölte hazai pályaként. Az MLSZ kifejezett kérésére, a debreceni stadion tehermentesítése, a mérkőzések esetleges ütközései miatt vettük fel a kapcsolatot a balmazújvárosiakkal, hogy azokra az alkalmakra is legyen hazai pályánk, amikor Debrecenben nem tudjuk a mérkőzéseket megrendezni.

Május 2-4. között kilenc alkalommal sürgettük döntésüket illetve érdeklődtünk és egy alkalommal sem említették, hogy valami akadálya lenne a dolognak vagy további információra-adatra lenne szükségük. Később hiába próbáltuk felvenni a kapcsolatot a balmazújvárosi illetékesekkel, de megkereséseinkre nem reagáltak.

Annyi azért számunkra elgondolkodtató, hogy a Cigánd SE ennek a bajnokságnak az őszi szezonjában megkapta a balmazújvárosi létesítményt, a mi hasonló megkeresésünktől viszont valamiért elzárkóztak…

Azért tartottuk szükségesnek ezt a közleményt, mert a napokban több fórumon napvilágot látott egy cikk, amelyben a balmazújvárosi önkormányzat mintegy minket tesz felelőssé, azért amiért nem biztosította számunkra stadionját.
El kell mondani, hogy ezen újsághír megjelenése után több – megfelelő stadionnal rendelkező – sportszervezet (több NB I. osztályú is) felajánlotta segítségét – köszönet érte.
A balmazújvárosi vezetés a szakmai igazgatónkkal az esetet követően 2 alkalommal egyeztetett és elismerve hibájukat ígérték, hogy a sajtóban helyreigazítanak, de mai napig nem tették meg. Ugyanakkor a stadion használatát sem ajánlották fel …


Major Attila
ügyvezető
Várda Labdarúgó Kft.

igazol window

kvfctv

HETI PROGRAM

Nincsenek események

utanpo

mufuvespalya