RT Dominion - шаблон joomla Скрипты

lukacsrajmi e1511253254733

A Ferencváros ellen szinte üres kapura fejelt kapufát, és akkor azt hitte, hogy el van átkozva a „nagycsapatok” ellen, hiszen – ahogy ő fogalmazott – a román Fradi, a Steaua Bucuresti ellen is helyzeteket hibázott el annak idején. A nagyváradi születésű Lukács Rajmond némi kárpótlást nyert azáltal, hogy vasárnap az ő találatával dőlt el a Kisvárda Master Good javára az MTK elleni NB II-es csúcsrangadó (1–0).
– Brana Ilicstől nagyszerű passzt kaptam, átvettem a labdát, majd ellőttem, a labda szerencsésen megpattant, és kikötött a kapuban – mesélte el góljának történetét, mint később kiderült, a győztes találatot Lukács Rajmond. – Utána úgy éreztem, hogy tudatosan ütött meg az ellenfél védője, megérdemelte volna a piros lapot, de most már ezzel nem foglalkozom, a lényeg a győzelem.

A várdai játékosok közül a csatároknak is több védőfeladat jutott a megszokottnál, Lukács Rajmondnak pedig nemcsak a gólszerzés az erőssége (négy találatnál tart a szezonban), hanem az is, hogy képes a mezőnymunkából is kivennie a részét.

– Az volt az eredeti taktikánk is, hogy kicsit visszaállunk, az MTK pedig veszélyesen és sokat támadott – mondta a 29 éves futballista. – Arra számítottunk, hogy kontrából megverjük őket, ami hál’ Istennek sikerült, és most nagyon boldogok vagyunk. A támadókat persze a góljai minősítik, de én annak is örülök, ha a csapat védőmunkájába is be tudok segíteni, azt hiszem a sok futás az egyik nagy erényem. Hogy a keret öt támadója közül mikor ki játszik, az adott taktikától is függ, most úgy látta a mester, hogy nekem is bizalmat szavaz. Egy biztos, bármelyikünk is kerüljön a csapatba, mindenki tudása legjavát adja. A támadók közül valamennyien jó formának örvendünk, de elmondható ez az egész csapatról. Nagyon jó az öltözői hangulat, nincs harag vagy sértődés azok részéről sem, akik kimaradnak a kezdő tizenegyből.
Lukács Rajmond korábban arról beszélt, hogy a magyarországi pályafutása nehezebben indult, mint remélte. Ha a Kisvárdán töltött évének vége az lesz, ami most nagyon kinéz a csapat számára, akkor minden megszépülhet?

– Hát persze, minden futballistának az az álma, hogy az élvonalban játsszon – vette a lapot Lukács Rajmond. – A román NB I-ben már játszottam, talán megadatik az is, hogy a Magyarországon is szóhoz jussak a legmagasabb osztályban, de addig még sok meccs van hátra.



labdarugas 1

Várda LA U19 - Tállya KSE U19 17:0

Összeállítás: Révész - , Gulyás, Szőr, Bacsó, Zagijev(Papariga) - Elek(Hatz), Khmily, Kolozsi(Orgován) - Bálint, Pukish, Franchuk(Országos)

Gól: Pukish(4), Khmily(3), Bálint(3), Gulyás(2), Elek, Szőr, Papariga, öngól(2)

Kovács János edző: A szerény képességű ellenfél erejét az eredmény és a nagyarányú győzelem is hűen tükrözi. Az első félidőben kimondottan eredményesen és jól játszottunk, védekezésben mind támadásban maximálisat nyújtottunk.

Mátészalkai MTK U14 - VLA U14 0-4

VLA U14: Végső M. ( Császár A. 60' ) - Tintér I., Khudan Y. ( Nyéki K. 53' ), Ténai D. - Cservenyák T. ( Ari A. 60' ), Kovics D. ( Gritsu S. 59' ), Tyrkus I., Medve V. ( Papp Y. 53' ) - Helesh Y ( Kovács M. 60' ), Szabó V., Dolhai D.

Góllövő:

Helesh Y. 27'

Szabó V. 46'

Tyrkus I. 78'

Gritsu S. 79'

Sárga lap: Khudan Y.

Virágh István: Rossz minőségű pályán, más szerkezetben játszottunk a mérkőzésen és ezek is okozhatták a türelmetlen, kapkodó megoldásokat. Meg kell tanulni, hogy egy kisebb siker után HTE ) is koncentrált, figyelmes edzésmunkára van szükség, mert hosszú út áll a fiúk előtt a labdarúgópályán. Ennyi lest összesen nem ítéltek ellenünk a bajnokságban, mint ma. Naponta jelzem a fiúknak, hogy nem elégedhetnek meg azzal, amit elérnek egy-egy nap, a következő napon mindig egyet meg kell próbálni előrelépni. Ezt csak ők tudják megtenni.

09 paputorghelle e1511187205732

Különös dolgokat produkál olykor az élet. Majd’ egy évvel ezelőtt Feczkó Tamás edző csapata, a Balmazújváros úgy nyert Kisvárdán 1–0-ra, hogy a meccs elején egy védő lábán megpattanó lövésből vezetéshez jutott, és a hátralévő időt kivédekezte.

Vasárnap Feczkó Tamás aktuális csapata, az NB II-es éllovas MTK ellen jutott úgy vezetéshez a Kisvárda Master Good, hogy Lukács Rajmond az első negyedóra végén a Baki Ákos talpán megpattanó lövéssel szerzett vezetést, aztán a hazaiak úgy nyertek 1–0-ra, hogy a meccs jelentősebb részében védekezésre kényszerültek. De nincs semmi szégyen akkor, ha a látszólag azért még jobb erőkből álló rivális ellen olykor az időt kell húzni, esetleg tördelni a játékot. A várdaiak pedig merítettek annyi erőt az őszi nagy menetelésből, hogy az ilyen meccset is meg tudták nyerni – hősiesen küzdve.
– Igazi rangadó volt, amely során, el kell ismerni, jobban játszott az MTK, többet is birtokolta a labdát – jelezte a meccs utáni mondandójával Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője, hogy a bravúr és a listavezető pontszámbeli utolérése ellenére nem veszített a realitásérzékéből. – Próbáltunk hátul masszívak és fegyelmezettek lenni, a megszerzett labdával pedig gyors kontratámadásokat vezetni. Egy ilyenből sikerült gólt szereznünk. A pontatlanság a mi futballunkat is jellemezte, ha olykor jobban megjátsszuk a birtokunkba került labdát, akkor talán több ellentámadást vezethettünk volna. El kell ismerni, az MTK jól játszott, de a mérkőzést eldöntő gólt mi szereztük, és ez hozzásegített bennünket a nagyon fontos három ponthoz. A mérkőzés előtti tervünk az volt, hogy tapadjunk az MTK-ra, ezt meg tudtuk valósítani.

A kisvárdai közönség megszokhatta, hogy a hazai meccseken azért dominál a csapat, még a Ferencváros elleni kupameccsen aratott bravúros győzelemre (1–0) is ez volt az igaz. Ezúttal azonban nem szép játékkal, hanem más erényeket csillogtatva sikerült legyőzni a kiváló erőkből álló ellenfelet.

– Minden csapat annyit játszik, amit az ellenfele enged, az MTK pedig nem engedte, hogy úgy futballozzunk, ahogy máskor tettük itthoni környezetben – vélte Kondás Elemér. – Amikor futballozni kellett, akkor megpróbáltunk futballozni, amikor viszont küzdeni, akkor azt hősiesen tettük, ezért mondhatom azt, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet.

Megpróbáltuk rávenni a kisvárdai edzőt, hogy mondja ki: a két leendő NB I-es csapatot láttuk ezen a mérkőzésen, de ő most sem bújt ki a bőréből.
– Az majd kiderül a végelszámolásnál. Egyelőre mindkét csapat előnye tetemes a többiek előtt, de a bajnokság felénél sem tartunk még, így erről nem érdemes beszélni – célzott arra Kondás Elemér, hogy semmit nem akar elkiabálni.

Az újabb vizsgamunkák mindenesetre sűrűn érik egymást, hiszen a jövő keddi kupameccs miatt a Kisvárda nem vasárnap, hanem már pénteken pályára lép a Sopron elleni következő, idegenbeli bajnokin, aztán következik a Puskás Akadémia elleni próbatétel a Magyar Kupában.



23755811 1528446003942235 7557772262059051778 n

A másodosztályú mezőnyből az őszi szezonban toronymagasan kiemelkedő, ennélfogva a feljutás legfőbb esélyeseive előlépett csapatok vasárnap kora délután, kisvárdai mérkőzésén a listavezető MTK kapott előbb lábra. Az első védést a nyolcadik percben Zöldesi Illésnek kellett bemutatnia, amikor Gera Dániel tizenhatoson sarkáról kapu bal oldala felé lőtt szabadrúgása adott neki feladatot.

Nehezen szabadult ki térfeléről a Kisvárda, de amikor megtette, egyből gólt szerzett. Az akció szépen megkomponált volt, Lukács Rajmond pedig pontosan fejezte be. Aztán a gólöröme közben véletlenül nekiszaladt Gengeliczki Gergőnek, az MTK védője ellökte magától, és kicsit meg is ütötte Lukács fejét – a sárga lap nagyon enyhe ítélet volt, ki kellett volna állítani a vendégek védőjét.

A gól után nem változott a meccs képe, a Várda érthetően még jobban a biztonságra törekedett. A következő eseményt Gera Dániel a sorfalról a kapu fölé csúszó szabadrúgása jelentette. Ekkor még nem kellett védenie Zöldesi Illésnek, akkor viszont nagyot, amikor Schäfer András 22 méteres lövése után a Mihajlo Rjasko fején megcsúszó labdát piszkálta ki a léc alól. És ha már Rjasko… A védelem tengelyében játszó futballista mindenhová odaért, többször is nagyot mentett, érdemei voltak abban, hogy a Várda megúszta kapott gól nélkül az első félidőben. Sőt, akár növelhette is volna az előnyt, mert a kontrából meglóduló Brana Ilics csak centikkel tévesztette el a bal alsó sarkot. Az első félidő vége előtt Lucas Bertucci a tizenhatoson belül bevetődött Schäfer elé, a tizenegyes elmaradt, jogosan reklamáltak a vendégek…

A második félidő több küzdelmet és feszültséget hozott, mint helyzetet. A vendégkispad Feczkó Tamás vezetőedzővel az élen minden egyes hazai szabálytalanságnál sárga lapot reklamált, majd Lencse László beküldésével annak adott nyomatékot, hogy mielőbb egyenlíteni szeretne a vendégcsapat. Torghelle Sándor egyik lövése levágódott a tömörülő védőkről, a másik után a labda a strandfürdő területén végezte. Lencse 25 méteres szabadrúgása csak arasznyival kerülte el a jobb felső sarkot, aztán Vass Patrik lőtt közelről fölé.

Ha oda került a sor, persze, hogy csalta egy kicsit a futballt és húzta az időt Kisvárda, de melyik csapat tett volna másként a helyében. Közben azért a fél csapat besárgult, Horváth Zoltán csaknem kiállíttatta magát, amikor a labdaelrúgásért kapott figyelmeztetés után egy perccel a fél pályánál letarolta Torghellét, de a játékvezető megkegyelmezett neki.

A háromperces hosszabbításban Sergiu Oltean lépett elő főszereplővé, előbb centikkel lőtt fölé, majd a hazai kapunál kialakult kavarodásban mentett az utolsó pillanatban. Ha nem is szemet gyönyörködtető, de taktikus, fegyelmezett és lelkes játékkal, olykor hősies védekezéssel győzte le a listavezetőt a Kisvárda. Az MTK több győzelmének köszönhetően így is az élen maradt, de immár háromszor annyi veresége van, mint a Várdának, amely pontszámban is utolérte a fővárosi csapatot. Egy fordulóval az őszi, és hárommal az év végi zárás előtt ez hatalmas szó.

Az alábbi linkre kattintva visszanézheti a Kisvárda Master Good - MTK Budapest mérkőzést.

lukacs gol Gyoz

DSC 0127

KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 1–0 (1–0)
Kisvárda, 2122 néző. Vezette: Pintér Csaba (Vígh-Tarsonyi Gergő, Baghy Csaba)

KISVÁRDA: Zöldesi – Izing, Rjasko, Papucsek – Lucas – Melnik, Oltean, Misic (Délczeg, 80.), Vári – Lukács R. (Horváth Z., 69.), Ilics (Gosztonyi, 88.). Vezetőedző: Kondás Elemér

MTK: Fadgyas – Bori (Lencse, 62.), Baki, Gengeliczki, Deutsch (Jakab D., 78.) – Schäfer, Vass Á. – Vass P., Korozmán (Katona M., 62.), Gera D. – Torghelle. Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gólszerző: Lukács R. (1–0) a 16. percben

MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, mert jól játszó MTK-val találkoztunk. Azért nyertünk, mert egységesek voltunk, és kevés helyzetünkkel jól sáfárkodtunk, gólt szereztünk.

Feczkó Tamás: – Büszke vagyok játékosaimra, mert jól játszottunk. A mérkőzés nyolcvan százalékában az ellenfél térfelén tartottuk a labdát, de egy megpattanó lövés, a kapu előtti pontatlanságunk és a hazaiak hősies védekezése miatt pont nélkül távoztunk.



A magyar élvonal a csatár nagy álma
Gólzáporos győzelmet aratott az U19-es csapat
Kisvárdai siker a rangadón
A bravúr után sem kiabálnak el semmit
Hősiesen vigyáztak az előnyükre
Ilyen volt a ​​Kisvárda - MTK Budapest mérkőzés!
Sajtótájékoztató a Kisvárda - MTK Budapest mérkőzést követően
Kisvárda nyerte az ősz rangadóját

A magyar élvonal a csatár nagy álma

Gólzáporos győzelmet aratott az U19-es csapat

Kisvárdai siker a rangadón

A bravúr után sem kiabálnak el semmit

Hősiesen vigyáztak az előnyükre

Ilyen volt a ​​Kisvárda - MTK Budapest mérkőzés!

Sajtótájékoztató a Kisvárda - MTK Budapest mérkőzést követően

Kisvárda nyerte az ősz rangadóját

varda 1

Érdekes a lélektana a futballnak. Mert bár a kötelezően elvárt győzelmek alkalmával nem rossz korán vezetéshez jutni, de a szerdai kisvárdai NB II-es bajnoki első gólja sokaknak eszébe jutott, hogy hasonló rajt után meg kellett szenvedni a sikerért és Mosonmagyaróváron, a vasárnapi 1–1 alkalmával sem kellett tíz perc ahhoz, hogy vezessen a Várda.

Még megnyugtatóbb lett volna a helyzet, ha a játékvezető kiállítja a gólvonalon kezező Berde Istvánt. A gól meghozta az esőt, de mindez nem zavarta a félidő középen háromról négyvédős szerkezetre váltó Várdát a labdatartásban. Ez, illetve a harmadik sarokrúgás meghozta a második gólt, így tehát jobb volt az arány attól, amit a futballigazság tart, miszerint egy szöglet fél gól. Lucas Bertucci fejesből talált a kapuba, ami igazán ritka alkalmak egyike.

A második félidőben is az történt a pályán, amit a hazaiak akartak, Bacsa Patrik és Fodor András is szerezhetett volna gólt, de kimaradtak a helyzetek. Bátrabb játékra váltott a Siófok is, de egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben a várdai vezetés, még akkor sem, amikor a hajrában Ivancsics Alex kapusnak is támadt némi dolga egy kifutással és egy Czvitkovics Péter-szabadrúgás utáni védéssel. Mindezt csak félhomályban láttuk, mert a borús időben szinte teljesen besötétedett a végére.

Az viszont világos, hogy tavaszi hetedik hazai meccsen megszületett a hetedik várdai győzelem, a csapat veretlenségi sorozata pedig immár tizenegy részből áll.

NB II: 33. forduló

Kisvárda Master Good–BFC Siófok 2–0 (2–0)
Kisvárda, 800 néző, v.: Erdős (Varga G., Szert).

Kisvárda: Ivancsics A. – Fodor F., Rjasko, Izing – Hei, Lucas, Horváth A., Fodor A. (Délczeg, 77.) – Cseri T. (Szabó P., 58.), Gosztonyi (Rajczi, 70.), Bacsa. Szakmai igazgató: Révész Attila.

Siófok: Tajti N. – Tamaskó (Elek B., 56.), Gál M., Czingráber, Mogyorósi – Berde, Micsinai – Kozma R. (Nagy D., a szünetben), Czvitkovics, Kovács D. (Gréczi, 69.) – Berki P. Vezetőedző: Disztl László.

Gól: Gosztonyi (11-esből, 1–0) a 6., Lucas (2–0) a 35. percben

Percek, események
6. perc: Cseri Tamás baloldali szöglete után tumultus alakult ki a siófoki kapu előtt, végül Erdős József játékvezető a tizenegyespontra mutatott, mert a gólvonal előtt fekvő Berde kézzel ért a labdához. A büntetőből Gosztonyi a balra vetődő kapus mellett a jobb alsó sarokba gurított, 1–0.

35. perc: Cseri Tamás baloldali szögletéből Lucas a rövid saroknál, 5 méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 2–0.

Mesterszemmel
Révész Attila: – Nagyon jó szellemben kezdtük a mérkőzést, a frissebb játékosok nagy energiát fektettek a játékba. Az első gól nyugtatólag hatott, onnantól kezdve a saját stílusunkban játszhattunk. A második félidő nyíltabb volt, összességében magabiztosan hoztuk a meccset.

Disztl László: – Az első félidőben kicsit lassan, pontatlanul kezdtünk, nem sikerült tervezett letámadást megvalósítani, és a könnyen megítélt tizenegyes értékesítése után nyugodtan játszhattak a hazaiak. Szünet után bátrabban játszottunk, de helyzetet nem tudtunk kialakítani.

 

igazol window

kvfctv

2017 november 24, péntek 18:00
 
SVSE-GYSEV - Kisvárda Master Good
2017 november 28, kedd 12:00
 
Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC
2017 december 03, vasárnap 13:00
 
Mosonmagyaróvári TE 1904 - Kisvárda Master Good
Teljes porgram

HETI PROGRAM

Nincsenek események

utanpo

mufuvespalya